Csatatutu és a főnixmadár (tibeti népmese)  

 Mi van, ha rosszul működik a rendszer? Hová vezet(het)? Íme egy tibeti népmese, ennek bemutatására!

Halgassátok és olvassátok szeretettel!

Csatatutu és a főnixmadár.m4a (10376841)

Egy kis bevezető után, jöjjön egy MESE, olvassátok szeretettel! 

Az alábbi TIBETI NÉPMESE jól bemutatja, hogy mi történik, ha egy rendszeren belül nincs rend, ha rosszul működik. Azaz, ha az a valaki, akinek a kezében a hatalom van, nem teszi a dolgát, ha elfordul a kisebbtől, gyengébbtől és magára hagyja, ha nem vállalja felelősségét és nem tesz rendet, nem szolgáltat igazságot, akkor az, hogyan hat vissza a nagy egységre. Nincs olyan hosszútávon, hogy a rendszer egy részének szenvedése ne érintené a nagy egészet, hiszen egységben van vele. A rendszer a részeitől függ, elidegeníthetetlenül függnek egymástól. Minden, mindennel összefügg.

A mese azért a végén azt is megmutatja, hogy a hatalmas főnixmadár, aki nem törődött a kis csatatutu segélykiáltásával, a végén végül is nem áll bosszút a kis madáron - aki önmaga védte meg magát, illetve utolsó fiókáját -, hanem megszégyenülve elrepült. 
Ez a mozzanat azért végül reménykeltő, hogy a madarak királynője a bosszúállás helyett - amit hatalmából kiindulva megtehetett volna -, inkább befelé fordult, elszégyellte magát és mégiscsak belátásra tért, arra vonatkozóan, hogy valamit talán nem csinált jól, valamit elmulasztott: hogy nem adott időben segítséget, hogy nem szolgáltatott igazságot. Talán mégis csak van lelkiismeretfurdalása, megbánása, ami végül azért jó, mert így lehetőség van arra, hogy valami máshogy legyen, más következzen, hogy meggyógyuljon a "rendszer", hogy rend legyen a benti, kinti birodalomban egyaránt.

A mese visszatérő mondatatának értelme, miszerint, ha nincs időben orvosolva a baj, az óriási károkat fog okozni az egészben. Itt beszélhetünk akár emberi mikroközösségekről vagy makroközösségekről, családi rendszerről, akár szervezeti működésről, akár egy ország irányításáról. Ami viszont még érdekesebb, ha ezt, egy egyénen belül, még pontosabban magunkon belül vizsgáljuk meg. Ha a mese szereplői mind mi magunk vagyunk, akkor ebben az esetben, mit kezdünk a bennünk lévő, igazságot nem tevő, felelősséget nem vállaló, nagy főnixszel, aki nem úgy viselkedik, mint, ami várható lenne, mint a madarak királynője? Illetve, hogyan tanulunk ettől a harcos, saját lábára álló, kis csatatututól?

Érdemes ezen a szinten is meghallani a mesét és engedni, hogy elinduljon, megmozduljon bennetek valami….

Jó olvasást!

Íme, a MESE: CSATATUTU ÉS A FŐNIXMADÁR
(tibeti népmese)

Egyszer Csatatutu, a kis madár fészket rakott a fűben, és három pici tojást tojt a fészekbe. Megneszelte ezt Pika, a gyík, aki egy közeli odúban lakott. Ez a Pika nagyon szerette a madártojást, lopott, ahol csak tudott. Amint Csatatutu eleségért repült, Pika nyomban ott termett az őrizetlenül maradt fészeknél. Megragadta az egyik tojást, odacipelte az odújához, és nekilátott a lakomának.
Látta szegény Csatatutu, mikor visszaért, hogy a gyík az ő tojását eszi, és sírva átkozta-szidta a bűnöst, de annak csak a farka cikkant, s már el is tűnt az odújában.
Másnap Pika elrabolta a második tojást is.
Szegény kis Csatatutu egészen nekikeseredett, s felkereste a főnixet, a madarak királynőjét, hogy védelmét kérje a gyík ellen.
- Ó, hatalmas főnix, benned van minden reménységem – szólott bánatosan. – Nézz rám, milyen szerencsétlen vagyok! A rabló Pika elragadta a fészkemből két tojásomat, megfosztott két kicsi fiókámtól. Légy a segítségemre, és büntesd meg a gonosztevőt.
De a fényes tollú főnix ingerülten válaszolta előkelő fészkéből, a tölgyfa magasából a jelentéktelen kis madárnak:
- Nem látod talán, milyen elfoglalt vagyok? Hogy merészelsz háborgatni ilyen semmiségek miatt! Gondoskodjék minden anya a maga fiókáiról, és ne másokat zaklasson vele!
Elbúsult Csatatutu, látván, hogy a főnixtől hiába remél segítséget a bajban, és keserűen így szólott:
- Te vagy a főnix, a madarak királynője, ezért is fordultam hozzád segítségért. Lehet, hogy az én bánatom neked semmiség, de nemhiába tartja a mondás: „Ha az apró szikrát idejében el nem oltod, felgyújthatja az egész határt, ha a kis bajra nem találsz orvoslást, nagy szerencsétlenségnek lehet okozója.” Aztán, ha így esik, ne engem hibáztass érte!
- No, tágulj innen, eredj már – felelte bosszúsan a főnix -, eleget hallgattam az ostoba sopánkodásaidat!
Bánatosan és sértetten tért vissza a fészkére Csatatutu. „Minek is fordultam segítségért a királynőhöz – tépelődött magában -, tudhattam volna, hogy a hatalmasokat nem érdekli a szegények, a gyengék gondja-baja. Magamnak kell megvédenem az otthonomat.” Így gondolkodott a kis Csatatutu, s egy hajlékony ágacskából íjat fabrikált, egy száraz fűszálból nyilat készített hozzá, aztán egy közeli faágra telepedett, onnét leste, mikor jön megint Pika, a gyík.
Kis idő múltán meg is látta Pikát, amint tolvaj módra a fészke felé settenkedik. De amint a hátsó lábára ágaskodva ki akarta ragadni a fészekből az utolsó tojást, Csatatutu megfeszítette az íjat, s egyenesen a rabló szemébe röpítette a nyílvesszőt.
Felnyüszített a gyík, s felhemperedett fájdalmában, aztán rohant a folyóhoz, hogy a hideg vízben keressen enyhülést a szemére. Éppen a folyóparton szendergett az oroszlán, ebéd utáni pihenőjét tartotta. A fél szemére vak Pika rohantában nem nézte, hová lép, s véletlenül éppen az oroszlán orrlikában kötött ki. Az álmából felriasztott oroszlán szörnyen megijedt, s nem tudván mire vélni a dolgot, beugrott a vízbe.
A folyó hullámai közt csendesen ringatózott a hatalmas sárkány. Amint megpillantotta a nekibőszült oroszlánt, meglepetésében felröppent a levegőbe. Eközben a szárnya vége éppen azt a tölgyfát súrolta, amelyiken a főnix fészke volt, kipottyant a tojása, és eltörött.
A főnix magából kikelve támadt a sárkányra:
- Te vagy a sárkány, én vagyok a főnix – folyt belőle a szitok. – Te a vízen lakozol, én pedig a földön. Sosem volt egymással semmi háborúságunk. Miért törted hát össze a tojásomat? Tudhatod, hogy mi, főnixek évente csak egyetlen tojást rakunk, nem lehet több fiókánk, csak az az egy. Csak azért kellett fölrepülnöd vízi szállásodról, hogy szétzúzd a fészkemet, megfossz az utódomtól? 
- Ó nemes főnixmadár! – felelte a sárkány. – Csendesen ringatóztam a vízen lefelé, mikor váratlanul rám támadt az oroszlán. Menekülnöm kellett, azért röppentem fel a vízről. Véletlenül értem hozzá a fához, s akaratlan törtem össze a fészkedet. Nem én vagyok hát a bűnös, hanem az oroszlán, őt illeti a szidalom.
Elszánt haraggal támadott a főnix az állatok királyára
- Ó, bölcs főnixmadár! - mentegetőzött az oroszlán. – Békésen szenderegtem a vízparton, mikor egy bolond gyík váratlanul beleugrott az orrlikamba. A meglepetéstől meg a fájdalomtól a folyóba vetettem magam, s így ijesztettem fel a sárkányt. Amint látod, nem én vagyok a bűnös, hanem Pika, a gyík, neki tegyél szemrehányást.
Megkereste a főnix a gyíkot is, de az így vágta ki magát:
- Ó, szépséges főnixmadár! Én semmiről se tehetek. Békésen sétálgattam fűben, ez a nyomorult Csatatutu meg egyenesen a szemembe nyilazott. Fájdalmamban a vízhez rohantam, de eltévesztettem az utat, így kerültem az oroszlán orrlikába. Az meg beugrott a folyóba, és felriasztotta a sárkányt. Igaz, a sárkány zúzta össze a fészkedet, de a bűn csakis Csatatutut terheli. Ő érdemli a büntetést.
Odarepült hát a hatalmas főnix a kis Csatatutu aprócska fészkéhez. De alig fogott bele szidalmakba, a kis madár félbeszakította a dühös szóáradatot:
- Ó, főnixmadár! Segítséget kértem tőled, te meg azt felelted, hogy gondoskodjon minden anya a maga fiókáiról, és ne zaklasson vele másokat. Hát én a magam módján szálltam szembe a gonosz gyíkkal. Ha te aztán nem tudtad megvédeni a saját tojásodat, ne másokat hibáztass érte. Talán nem figyelmeztettelek rá, hogy a kis baj, ha nem talál orvoslást, nagy szerencsétlenségnek lehet okozója?
Mit is felehetett volna a főnix a kis Csatatutu szavaira? Nem szólt semmit, csak megszégyenülten elrepült.

Fotó: forrása: wikipédia