HADD MESÉLJEK egy kis SZEMÉLYES ÉLMÉNYT:
Tegnap késő este jöttem haza autóval és rendkívül nagy köd volt. Elég sejtelmes idő volt, sajátos varázzsal bírt. Olyan nagy és vastag köd ereszkedett a tájra, hogy tényleg csak azt láttam, ami pont előttem volt. Előfordult már ilyen máskor is, például, amikor Dobogókőről jöttem le. Nem sokszor volt ilyenben részem, de mindig emlékezetes és jelzés értékű számomra, és analóg az élet bizonyos határhelyzeteivel, kríziseivel. Hadd fejtegessem ezt egy kicsit....
Nagyon különös és félelmetes érzés, akár pánik is kialakulhatna belőle, hiszen az életed forog kockán, ha úgy tetszik, hiszen autóban vagy és sebesség van, nagy erők vesznek körül. Felelősségteljes, mert az életedről van szó és más életéről is. Ott ülsz az autóban késő este, és nincs közvilágítás, nincs tömegközlekedés és haladnod kell, haza kell érned és ha leállsz, félre állsz, akkor nem érsz haza, a helyzet nincs megoldva csak halogatva van. A köd meg nem megy el egyik percről a másikra. Főleg, hogy egész nap ködös idő volt. Nem látsz semmit csak épp egy lépéssel látsz előrébb és nem is tudsz, mit tenni, hiába hívod segítségül a reflektort, mit sem ér. Sőt csak ront a helyzeten..., ez most nem működik.
Nem látod az utat, a célt, de tudod és emlékszel rá, ott van benned és hagyod, hogy pillanatról-pillanatra táruljon fel előtted az út, amit követned kell. Nincs mit tenni, csak KÖVETNI, BÍZNI és CSINÁLNI. Csak az adott pillanatról tudsz dönteni, arról, hogy csinálod vagy föladod és arról, hogy tartod a volánt és a fegyelmet vagy, arról, hogy bepánikolsz és megőrülsz. Nyilván ezek képesek váltogatni egymást.
Szóval nincs mese, menni kell és bízni. És feladni azt a hétköznapi és természetes vágyunkat, hogy előrelássuk a dolgokat, lehetőleg jó előre, lehetőleg minden a helyén legyen, mindent kitudjunk számítani. No ott, abba a pillanatban fel kell adni és alkalmazkodni a helyzethez, mert ha nem, akkor ott tényleg visszamehet az ember gyerekbe és bepánikolhat. Meg kell tartani az önfegyelmet és tudomásul venni, hogy, aha köd van, aha, nem látok 4m-nél tovább, nem látom az előttem lévő autót, és csak remélem, hogy nem biciklizik az úton valaki, azt meg pláne, hogy nem részeg, és bízom benne, hogy nem fog átfutni az úton egy ember vagy állat. Mert most nem tudnék rájuk vigyázni! És ez az a helyzet, amikor mégis csinálni kell, menni kell, haladni, ahhoz, hogy az ember célt érjen, hogy haza érjen. Nem lehet kiszállni a helyzetből, neked kell megbirkózni vele és bízni kell, de nagyon. Csinálni kell, mert az oldja meg...., még ha félsz is, még ha hibázol is...., a mozgás az élet!
Vannak helyzetek, mikor csak túlélni lehet a dolgokat és alkalmazkodni, de ideális helyzetben, akár kreatívabb lehetsz, mint bármikor máskor a hétköznapjaidban....
Az, hogy már nem elsőnek élek meg ilyet, az nagyon sokat számít, mert az érzés ismerős és tudom mit kell tennem, de azért mindig van benne valami félelmetes, kiismerhetetlen, kontrollálhatatlan és egyben magával ragadó.
